Az Ulysses egy online nemzetközi hallgatói esettanulmány verseny, ahol hallgatói csapatok családi vállalkozások problémáira keresnek megoldásokat.

Érdekelnek a családi vállalkozások, az őket érintő kihívások és a kihívásokra adható lehetséges válaszok? Az Ulysses projekt a családi vállalkozásokra jellemző döntési helyzeteket mutatja be esettanulmány formájában, ahol a probléma megismerése után a végső megoldás minden esetben a hallgatókra vár!


A családi vállalkozások, mint a verseny alapja

Az Ulysses Verseny egy összetett csapatverseny, amely kifejezetten a projekt keretein belül vizsgált családi vállalkozásokról összeállított esettanulmányok megoldására épül.

Az esettanulmányok komplex gyűjteménye úgy mutatja be a családi cégek gyakorlati problémáit, hogy azok a vállalkozói kompetenciák segítségével megoldhatóak legyenek.


Az Ulysses Verseny arra motiválja a hallgatókat, hogy az esettanulmányokat a lehető legalaposabb módon vizsgálják meg. Emellett a résztvevő tanulók nemzetközi orientációját is erősíti, mivel vegyes nemzetiségű csapatok vesznek részt benne.

A projekt során gyűjtött versenyszervezési tapasztalatokat egy kézikönyvben hozzáférhetővé tesszük útmutatást biztosítva más intézményekben számára.


Célcsoportok

Az Ulysses projekt elsődleges célcsoportjai között szerepelnek a felsőoktatási intézmények hallgatói. Mivel a tanulók számára kihívást jelent a hagyományos oktatási módszertan szerinti tanulás, szeretnének modern eszközöket használni és valós vállalati kihívásokkal találkozni.

Oktatók számára családi vállalkozási fókuszú esettanulmányokat és azok adaptálási módszertanát kínáljuk. Emellett lehetőséget arra, hogy vállalkozó kedvű hallgatóikat bevonják az Ulysses esettanulmány versenybe. Sőt, akár a jövőben – kézikönyvünk útmutatásai alapján – saját versenyt szervezzenek.

A családi vállalkozások számára lehetőséget kínálunk arra, hogy sajtos problémáikra reagáló kreatív nemzetközi hallgatói megoldásokat ismerjenek meg.


Célok és eredmények



Digitális tanulmányi esettanulmány verseny megszervezése


Vállalkozói készségek fejlesztése


Helyi családi vállalkozások problémáinak megoldása


Versenyútmutató biztosítása

Hat partner négy európai országból
nyújtja kompetenciáinak legjavát



Az Ulysses Verseny partnerei

Az ULYSSES a digitális kompetenciákra (DigComp) és a vállalkozói kompetenciákra (EntreComp) vonatkozó európai keretrendszerek felsőoktatási intézményeken belüli kiaknázását szorgalmazza. Olyan skálázható online szabadon elérhető oktatási erőforrások jönnek létre a projekt során, amelyek a diákok és oktatók digitális és vállalkozói kompetenciáinak és felkészültségének fejlesztésére összpontosítanak.

A projekt 2021. június 30-tól 2023. június 29-ig tart és egy hat partnerből álló nemzetközi konzorcium keretei között valósul meg:



Bemutatkozás

Ismerd meg
a küldetésünket

Nézd meg videónkat (Angol verzió)


News & Events
gdpr-image
This website uses cookies to improve your experience. By using this website you agree to our Data Protection Policy.
Read more